A Kétfarkú kutya és Kovács Pisti

A Kétfarkú kutya és Kis Pisti esete 2006. van, ugye. Ha 2006-ból kivonunk 1990-et, ami az első hazai demokratikus (?) választások éve volt, akkor 16-ot kapunk, ami egy 4-gyel osztható szám. Következésképp idén végetér egy négyéves kormányciklus, innen pedig hamar kitalálhatjuk, h ebben az évben tavasszal bizony újra választhat a nép, mely pártok alakítsanak ki kormányt, melyek szoruljanak ellenzéki posztra; emellett persze nem elfeledve, h (szinte) mindegyik, de legalábbis mindkét nagy párt szarik a fejünkre, és csak a látszat fenntartására vesz elő minket, embereket négyévente. Hiába, no, demokrácia van.
Olyan szép világ a miénk, melyben kialakulni látszik egy tendencia. Egy tendencia, amely azt mutatja, h lassan már nem is kapaszkodik két kézzel a kormányba a hatalmon ücsörgő koalíció, hanem egyik kezével (ha nem mindkettővel) a kampányát igazgatják. A kampányt, igen, azt, amelyik minden ciklus végén egyre hamarabb jő el, most például már köbö negyedik hónapját éljük. A kampányt, amely sokszámjegyű magyar aranypengőt emészt fel - természetesen pártonként. Mert ugye olyan szép világ a miénk, amelyben ez a pénz jobb helyre nem is találhatna. Mondanom sem kell, milyen tökéletes az egészségügy, milyen csodás állapotúak a szép, új magyar utak, és akár éjjel is nyugodtan mászkálhat a választópolgár az utcákon friss, egészséges levegőt szívva magába, cseppet sem félve attól, h melyik pillanatban ütik, vagy lövik le a nála található kétezer forintért.
Na, de a lényeg, h demokrácia van, nem is akármilyen.

Maradjunk ott, h a pártok újra elővették a fiókból a kreatív team-eket, amelyek a frappánsabbnál frappánsabb plakátok, szlogenek, szórólapok alkotására hívatottak. Vegyük csak sorra, milyen feliratok, képek, hangulatok köszönnek vissza ránk - például, amikor reggel a 6.40-es busz ablakán kipillantva egy óriásplakáttal nézünk farkasszemet.
Érdemes azzal kezdeni, h Sólyom László köztársasági elnök úr mire is hívta fel a pártok figyelmét az újévet köszöntő, óévet búcsúztató beszédében-. Megpendített egy kényes húrt, a "negatív kampány"-ra behangolt húrt. Finoman utalt arra, h nagyon hamar a nép idegeire mehet, ha annak éjjel-nappal, úton-útfélen az ellenséges pártot szapuló plakátokkal kell szemben találnia magát. A pártok persze egyetértettek az elnökkel, és bőszen bólogattak, h "majd a másik fél akkor biztos kapcsol, mert nekünk ugye eszünk ágában sem volt negatív kampányba kezdeni".
Ehhez képest...
Kezdetben vala egy egyszerű piros-fehér alapú plakát, többféle felirattal. Pölö: "20%-ra csökkentettük az ÁFÁ-t", vagy "Bevezettük a 13. havi nyugdíjat." Feltűnően kijelentő módban fogalmazódtak meg a mondatok, mintegy célzásul, h ezzel ne tessék vitatkozni, mert ez így van. És ezután jön a szlogen: "Igen. Megcsináltuk." Pici, finom utalás: "Mi megtettük, amit az ellenzék csak ígért, vagy épp mégcsak nem is ígért." Egy fityisz az ellenségnek, egy sugallat a népnek, h ha minket választotok, akkor ugyanilyen ügyesek lesznük - ha nem jobbak.
Ezzel világos elkezdte a sakkjátszmát, e4-re lépett a paraszt, nyílt megnyitás kezdődött. Sötét c6-ot lép, máris félig nyílttá módosul a megnyitás.
Igen, a kissé nagyképű kormánykampányra a nagyobbik ellenzéki párt egy (szerintem) sunyi, alattomos, "bogarat fülbe ültető" szavazó-hódítással felelt.
Én személyszerint egy tipikus téli reggelen, korai kelés, buszraszállás után találkoztam a negyedhetesről kinézve először a "Rosszabbul élünk, mint négy éve" felirattal. Ilyen vacogós, sötét reggeleken nem épp legkiemelkedőbb kedvemben talál a nagyvilág, így a vezérszlogen kitalálója is elérte, h az édesanyját - nem éppen pozitív jelzőkkel ellátva - emlegessem. Eddig az ellenzék legalább aranytojást tojó tyúkot ígért minden gazdasszonynak, ha rá szavaz, de mostmár ennek illúzióját sem tartja fenn (nem mondom, az sem lenne sokkal jobb). A többesszám amúgy is indokolatlan, nem hiszem, h a szlogent megálmodó félkegyelmű nehéz anyagi helyzetben tengődne. (Inkább siralmas gondolkodásmódja, és erkölcsi fertője miatt élhet rosszabbul). Ettől függetlenül persze kétségtelen, h sokan vannak, akik tényleg rosszabbul élnek, mint négy éve. Igaz, néhányan biztos akadnak, akiknek a mostani kormány idején alakult szerencsésebben az életük.
De - könyörgöm - az ellenzék, még ha nevében szerepel is, h a mindenkori kormány tevékenységének fényét hívatott tompítani (bár jobb helyeken inkább hasznos javaslatokkal segíti az uralmon lévő koalíciót), akkor is kutyakötelessége, h nekem, mint polgárnak azt az illúziót vetítse, h ha megválasztom őt, akkor nekem jobb lesz az életem. Mert ha nekem azt mutatja, h rosszul élünk, és nem táplálja belém a tudatot, h lehetne jobb is, akkor én - jobb esetben csak - nem rá szavazok; rosszabb esetben depressziós leszek, és leugrok a Lánchídról.
A negatív kampány tehát már éppen végképp elvágta volna előttem a nagyobbik ellenzéki pártot, de jött a felmentő sereg a kormány részéről is; a nem rossz kezdés után azzal, h válaszoltak (nevezzük már nevén) a FIDESZ sárdobálós kampányára, az MSZP is leégette magát. Egy újabb morcos reggelen ugyanis szíventalált a "FIDESZ mittomén mennyivel rövidítette meg a nyugdíjasokat" szövegű plakát.

Szerencsére nem minden párt küzd ennyire elvetemülten a népszerűtlenségért, mint ők ketten. A kisebb pártok igenis ötletes, és elsősorban becsületes úton szeretnék meggyőzni a választókat arról, h érdemes rájuk voksolni. Sajnos azonban szinte kizártnak tartom, h akár az SZDSZ, akár az MDF komolyabb szerephez jutna a magyar politikai palettán, mint a rendkívül megtisztelő kisebb koalíciós párt (egyszerűbb kifejezéssel élve: csicska) titulus.
Ez persze a választókon múlik, de van egy másik tendencia is, ami az elbutulás tendenciája. Ki kell mondani, a mai választók igénylik a sárdobálást, mivel a ValóVilág óta tudjuk, h küzdeni, kardokat forgatva harcolni kell a szavazatokért. ;) Mindenhonnan ez ömlik ránk, a vodkaphone és a témobálj is - ideértve a Pannon GSM-et is egyúttal -, a Téko(zlo)m és a Tele2 is, a TV2 és az RTL Klub is ugyanígy vív, napról napra durvább módszerekhez folyamodva. Hogy erre az igény alakult ki előbb, vagy ezt kaptuk, és hozzászoktunk, azt már nem tudni, de így a Krisztus után számított 2006. évben ilyen pesszimista közeggé váltunk. Pedig ott a sok apró öröm, mint pölö előreengedni a nőt az ajtóban, állni nyáron az esőben, leinni magunkat, ha gyerekünk születik, vagy ha betöltjük a XV. évünket...
Tessék boldognak lenni!