Még mindig [egy kis ízelítő a népnek...]

Minek ez a furcsa titkolózás?
Igen, bélogom, kapsz egy kis publikusságot is: szeretem Erzsót. A részletekről nem kapsz publikusságot, csak arról, hogy szenvedek rendesen. Milyen érdekes.

Na, jó, a mai napom legyen publikus, tényleg. Végülis még tegnap este elalvás előtt ugyanazt tettem, mint az Apa övének a csatja c. Kispál szám meghallgatása után szombaton. Csak most tovább, és kétszer. Nem, nem szekszuális dolog, mielőtt valaki aszinné (feltételezve, hogy akad, aki olvassa ezt).

Reggel elég hamar összefutottam Erzsóval. Köszönés volt, valami mosolyféle is.
Rekord idő alatt Andival is tudtam beszélni. Elmeséltem neki, hogy milyen mértéket ölt bennem a szeretet. És akkor kilépett az ajtón Erzsó, és majd megpusztultam.

Utána a 6. óráig bezáróan teljes szomorkodás, hiába akartam, nem tudtam leplezni. Persze még a tanáraim is észrevették, nem hogy a társaim. A végére még egy sírás is majdnem bejött, de nem, mégsemnem.

A 7. órában, ami lyukas volt, egy kis időt sikerült eltöltenem az Andi-Erzsó-Máté-Szabolcs társaságban. Egészen felvidultam ekkor a helyzethez képest. Erzsót viszont bántotta valami, szerintem én... x( Nem akarom, hogy ezen töprengjen! Ő nem tehet semmiről. Ő legyen ugyanolyan, mint eddig volt, semmiben ne változzon meg! És beszéljen velem, ne zavarja, hogy szeretem. Az majd szétpukkaszt belülről engem, de Őt ne!

Végül egy érdekes blog ajánlása: s!c blog - szerintem érdekes