Tél a nyárban - osztálykirándulás, 2. nap

Reggel tehát egy mesebeli ébredés után lehangoló szürkeség fogadta az ember fiát, ha csak kinézett azon a nem létező ablakon, vagy kinyitotta létező ajtót. Nem csoda, h gyakorlatilag a reggeliig ki sem igazán mozdultam az jó meleg ágybul. :)
Bőséges reggeli... Bőséges reggeli... Ki akar velem jönni és bőségesen megreggelizni? ;)
Kata megint kapott egy jó tippet a sofőrtől, így Mariann rumját felhasználva készített puncsot! Forró tea + rum. :) A felét én ihattam meg. Annyira fincsi volt, hogy el is játszadoztam a gondolattal: veszek valahol rumot, és alkalomadták puncsolok. :)

Rendet raktunk (?), bepakoltunk a buszba, és nekivágtunk a rövidke napunknak. Az eső, mint dézsából az becses nagy víz, kábé úgy ömlött fene nagy kedvében. Miután sikerült eláznunk várnézés közben, már lényegesen kevesebb kedvünk volt kimenni a salföldi izénézésre. Az osztály egy része tehát ment zuhogó esőben izét nézni, lovaskocsin, ponyvával védve az becsesnagy vízáradattól; másik része - mink - maradtunk az becstelen nagy buszon, és laza másfél órai semmittevéssel töltöttük az időt. Jó volt az mégis, meséltünk egymásnak mindenfélét, hallgattunk zenét, ésatöbbi.

Úton hazafelé aludtam, sokáig. Az ablaküvegen lezúduló víz láttán apokalipszis-érzésem támadt: ha ez nem a vég, akkor nincs is olyan. Undorító dolog, amit ez a klímaváltozás művel.

Jellemző volt a buszon az is, hogy Mariann szemeit néztem. Ha visszanézett a szemembe, akkor két másodpercen belül mindketten fülig érő mosolyt növesztettünk. Ha nem nézett vissza, akkor egymagam néztem, milyen szépek a szemei.

4-es sárosdin muttival jöttem haza.