Kicsit szomorkás... Megint előjöttek azok a hülye félelmek. Így, hogy a többiek elől titkoljuk Mariannal a dolgot, nagyon hiányzik, h nem ölelhetem meg. Ma délután a mamájának kell segítenie, holnapra is jutott valami, csak szombaton fogunk találkozni sulin kívül. Remélem, akkor megnyugtatóan fog viselkedni (mondjuk úgy, ahogy hétfőn tette). Elhatároztam, hogy ma nem írok SMS-t Neki, csak ha ír, válaszolok. Kíváncsi vagyok. |
Csináltunk folyószámlát, végülis a K&H-nál. Majd meglátjuk... Le is adtam a számot a Melange-ban, ahol hatalmas felfordulást láttam. Mivanitt, kérem? Amatőrök? Volt egy lány, akinek a panaszait hallva kicsit mérges lettem. Egy hónapja bejelentkezett már, de azóta nem kapott munkát. x/ Kurvaannyukat. Remélem, ez egy kivételes eset volt csupán (úgysem), és nekem tudnak időre szerezni munkát (úgysem). Ha mégsem, akkor mérgesPimas leszek, és az nem jó. (Főként nekem nem) Amikor a Melange-ba igyekeztem, találkoztam egy csapzott faszival, aki azt kérdezte tőlem, h merrefele menjen stoppolni, mert Keszthelyre kell eljutnia. Tanácsoltam neki valamit, úgy kábéra, de ő folytatta a monológját. Állítólag Ő a Picsa dobosa, ma Keszthelyen lesz koncertjük. Kért tőlem aprót kávéra, nem adtam. Ez a faszi nem a picsa dobosa, mert egy zenész nem alussza el a vonatja indulását (már ha egyáltalán vonattal jut el a koncertje helyszínére), nem lopják el a táskáját, stb. - ráadásul nem is úgy nézett ki. ;) (Jólesett volna belekötni, h milyen dobverőt használ - vajon tudott volna mondani akár egyetlen márkát is? Csibi, Big Stick, vagy akármi) |
Bakker, holnap Aba-napok, és még nem intéztünk semmit. Pedig jól esne egy kis-pálos tombolás. |
KommentekDia | 2007. április 10., 10:19 [#1] | Ma velem ugyanez történt Ajkán, csak Pécsre akart eljutni!!! Azt mondta, Prágában konciztak, de a vonaton ellopták mindenét!!! XD
Tőlem is kért aprót, buszjegyre, de én sem adtam! hehe
Nah mindegy, csak gondoltam leírom!! :-D
Chao! |
pimas | 2007. április 10., 10:52 [#2] | kíváncsi vagyok, legközelebb hol bukkan fel. ;)
amúgy még a pénzváltás is tipikus lehúzós-trükk, próbálkoztak már ezzel is egyszer-kétszer (ld. 2006.júl.27 - 2006.dec.16)
egyébként örülök, hogy leírtad. :) |
Expilitit | 2023. május 12., 05:04 [#3] | cialis generic cost com 20 E2 AD 90 20Viagra 20Malaysia 20Watson 20 20Como 20Hacer 20Viagra 20Casero 20Para 20Mujeres viagra malaysia watson At Muja, a village some 11 km 7 miles from Goma, government forces used heavy weapons to try to drive back M23 fighters after clashes erupted on Sunday afternoon, ending several weeks of relative calm |
Szólj hozzá!
|
 |
• a fikció jogát fenntartom! • ha nem tetszik, nem olvasod. • nem neked írom, hanem magamnak. • jó szórakozást! | BLOGKONTROL! | |
|
|
|
1621 bejegyzés 178 kiemelt (11.0%) álom (4) fotó (46) mm_koncert (26) okosság (36) velős (27) vers(féle) (8) videó (9)
|