13-i szerencsétlenkedés - szép szín az a Bíbor... Nah, hát legyen mondjuk egy ilyen, meg egy ilyen színű része ennek a mai bejegyzésnek, mondjuk elkülönítendő a nap két szakaszát, amit nevezzünk mondjuk délelőttnek, és mondjuk délutánnak. Mondjuk. |
Mondjuk-délelőtt az utolsó tanítási napunkon a Madarak-fuck napján egy eléggé elbaszott terepversenyen kellett részt vennünk. Eleve a csapatunk nem tetszett: Szandra (plázakurva), Tekla, Kriszta (nem D.), Betti, Dudus, Eszter, Andi (oszt.társ, nem 8.-as), Viki, Szabi és én. Jobb lett volna ha azokkal vagyunk egy team-ben, akikkel félszavakból megértjük egymást (Mariann, KisDóri, DérKata, Nóri). Hozzáteszem, ebből a csapatból is voltak, akiket nagyon bírok. |
Mindegy, lényegtelen is. Az első feladat a suli konyhájában Simon Áginál volt, térképmásolás, meg madár- és fanevek kitalálása. A suli ajtaján kipenderedve Szandra füttyentett és intett egyet, és máris két hatalmas diszkómajom-fasztarisznya szegült hozzánk. Az egyik Szandra pasija, a másik annak a csicskája, vagy nemtudom. "Ők tudják, merre kell menni!" mondta Szandra. Hát nagyon tudták, mondanom sem kell, de jobb is, h nem szóltak bele. Pff. |
Kezdetben Andiék lemaradtak, mert kényelmesek voltak, aztán amikor Andi rájött, h sietnie kéne, ha valami deles buszt el akar csípni, akkor meg ő sürgetett mindenkit. :) :/ A második feladat a Sóstói Tanösvény kapujánál volt, gyorsan megoldott, kullancsriasztóval fújtuk szét egymást, majd belevágtunk a susnáysba. |
Volt feladat Timi tnőnél (inglistícsör), amit egészen faszán max. pontra hoztunk Szabival. :) Volt egy fatákolmány tetején is feladat, a csajok tesitanáránál (Zsuzsa tnő), amiben meglepően jól találtam el a madarak nevét a képük alapján. :) Hát ja, tesóm madarászkodik - rám is ragad vmi. ;) |
Utána eltévedtünk. A térkép nem volt elég részletes, Timi tnő is félreérthetően magyarázott, hát faszán elkeveredtünk mindenfelé. Kiértünk a főúta (!), ahol meg is álltunk, mert már nagyon széthúzott a csapat (ezért lett volna jó olyan emberekkel menni, akikkel maximálisan egy hullámhosszon van az ember). Szandra a hülye kanjaival együtt elhúzott a városba, leszarva minket (jobb is...), mi telefonáltunk, mégegyszer eltévedtünk, aztán két ellenőrzőpontot kihagyva a célbakeveredtünk, ahol jót röhögtek rajtunk a társaink. :) |
Gyalog mentünk vissza a suliba, egész rövid idő alatt beértünk. Szabival ittunk a Panama sörözőben egy korsó csapolt sört, ami szerintem pályázhatna a világ legszarabb söre cím elnyerésére... :) xP 10 perc alatt benyeltük azért így is. Hm, azt hiszem itt színt váltok... :) |
Mondjuk-délután háromeld 1-kor a buszpu. melletti "hippi"-parkban találkoztam a megbeszéltek szerint Bíborral. Jankáék is ott csöveztek, ezért kezdetben velük beszélgetve ültünk a fűben. Azonban ők hamar elmentek kajálni, így az amúgy idegen, de jófej társaság ellenére kicsit később mi is odébbálltunk a tópart felé (tesóm sulija is arra van - Tóparti) Nem voltak nagyobb hallgatások, mindig tudtunk miről beszélni. A tópart előtti parkig mentünk kézenfogva, ott leültünk a fűbe. Itt is nagyjából megszakítás nélkül beszéltünk-. :) Megmutattuk egymásnak a telefonainkban tárolt képeket, némelyiken igen jót derültünk... x) Megállapítottuk, h csikisek vagyunk, csak velem ellentétben Ő nem szereti, ha csikizik. A parkot egyszercsak elözönlötték a kicsik, akik hangosak voltak, és már a "hippi"-parkban is idegesítettek minket. :) Ráadásul némelyik taknyos, amikor meglátta, h ölelkezünk, a hüvelykujját felmutatva kétpofára vigyorgott. :D Kis pöcsök. Elhatároztuk, h belelökjük őket a mögöttünk csurdogáló kis patakba. ;) A parkban egy csók is elcsattant, amit Ő "kezdeményezett". |
Amikor már teljesen elültük a lábunk, a fenekünk, mindenünk, akkor továbbmentünk a Tóparti Gimnázium mellé. A vízhez közel, egészen a vízbe futó lépcsőkre ültünk le, majd hanyattdőlve sütkéreztünk itt. Sajnos ekkor már nem sok időnk maradt, mert a fél 5-ös buszok vártak minket. A búcsúzás kicsit ügyetlenre sikeredett, mert ekkor én kezdeményeztem a csókot - ezzel még nem volt baj -, majd elköszöntünk, és még pár lépést egymás mellett mentünk, mert túl korán elköszöntünk. x) Pff... Mindegy, ilyen kis ügyefogyottak vagyunk. :D |
Jól telt vele ez a 3 és fél óra. Sajnos gyorsan, de jól telt. Már kezd kialakulni egy felületes kép, amiben sok "hétköznapian" szimpatikus tulajdonság mellett felfedeztem pár olyat is, amelyeket kifejezetten szeretek egy lányban/nőben. Tehát eddig minden oké. A legközelebbi találkozóról még nem beszéltünk, de arról úgyis értesül az én naplómnak az Olvasója. (Ha van olyanja, haha)
Elnézést az ocsmány színekért, de nem volt kedvem szebbeket keresgetni... :/
Nos, akkor még ebbe a bejegyzésbe illene beletömnöm egy évértékelést, vagy valamit, mert azért akárhogy nézzük, holnaptól vakáció van. |
Bakker, holnaptól vakáció van, és nekem hiányozni fognak azok az emberek, akik körülvesznek minden nap a suliban! Hiányozni fog a pezsgés... Egy éve ismerem csak őket, de többük máris annyira sokat jelent nekem, hogy el sem tudnám képzelni nélkülük a hétköznapjaimat! És most úgy tűnik, 2 és fél hónapig ezt kell tennem. :/ Jó, persze fogunk találkozni, fogunk együtt éjszakázni, ezeket megbeszéltük, de mégis! ... Mariann, KisDóri, DérKata, Szabi, Esztiék, Buzz, a Mestereim, Fruzsi, Krisztiék (D.)... A lökött 8.-asok, a nem-lökött 8.-asok (Andi, Erzsó... Erzsó, akit jövőre már még ritkábban látok... Eszter, Zsófi...) |
Mindegy, nézzük a jó oldalát. A kissé viharosra sikerült évvége után mindenkinek jót tesz majd egy kis lehűlés a meleg nyárban-. |
Azt hiszem, nem is fájdítom tovább a szívecském. Majd szeptemberben minden a régi lesz. :) De mi lesz, amikor elballagunk?... |
KommentekUnfidge | 2022. november 4., 19:30 [#1] | 1 In 1988, the NCI Clinical Alert also recommended tamoxifen for women with node negative, ER positive breast cancer nolvadex and clomid pct |
hileats | 2022. november 15., 01:48 [#2] | |
greextJen | 2022. november 15., 17:21 [#3] | Dong quai may increase the potency and, therefore, potential risks of blood thinning medications, such as warfarin lasix pill identifier |
escoria | 2022. november 17., 22:04 [#4] | In ADPKD, cystogenesis is caused by mutations in PKD1 approximately 78, PKD 2 approximately 15 or GANAB approximately 0 stromectol crema Bailliere s Clin Endocrin Metab |
arterma | 2022. december 8., 20:12 [#5] | 38, 39 An analysis of patients who underwent dose modification in the palbociclib group of the PALOMA 2 trial suggests that dose modification does not negatively affect PFS lasix overdose 245 In MCT rats, primates with simian immunodeficient virus associated PAH, and PAH patient samples, YAP protein levels are elevated in the pulmonary vasculature |
Antereark | 2022. december 10., 03:19 [#6] | |
liskagrig | 2023. január 24., 12:45 [#7] | |
GobGroult | 2023. január 31., 22:17 [#8] | I do take BP meds and my BP is good I do have a bp cuff and I take my bp every morning at the same time give a few minutes or more different when to hold lasix Association of genetic variants at TOX3, 2q35 and 8q24 with the risk of familial and early onset breast cancer in a South American population |
arinvarse | 2023. február 2., 00:14 [#9] | Whatever the source, surgery is the only proven treatment for permanent removal of male breasts stromectol prix The same experimental schedule was repeated using T47 D ER human breast carcinoma cell lines transplanted into C |
Freerty | 2023. február 2., 00:37 [#10] | |
arinvarse | 2023. február 4., 02:45 [#11] | |
groogejaw | 2023. február 11., 23:33 [#12] | Ballesta Martinez None buy generic zithromax online Immunohistochemistry was performed on serial 5 ĐŃm sections from a representative, formalin fixed paraffin embedded archival tissue block from each tumour |
Woosymn | 2023. február 17., 20:57 [#13] | |
apespepay | 2023. február 18., 22:34 [#14] | |
Ambismani | 2023. február 24., 02:18 [#15] | Noelle Perlen, parent of an AlphaPrep student After he took the test, he knew he owned it online cialis |
Addeviatt | 2023. február 25., 02:08 [#16] | |
EminnyRig | 2023. március 1., 10:42 [#17] | The high efficacy of loop diuretics is because of to the unique site of action involving the loop of Henle a portion of the renal tubule, in the kidneys zithromax 250 mg buy online I hope you ll consider donor eggs if you want a child so badly |
effoche | 2023. március 6., 10:31 [#18] | azithromycin buy Hence, we applied a novel CrispR Cas9 based genome editing approach to create CS zebrafish models for therapeutic drug screening |
Szólj hozzá!
|
|
• a fikció jogát fenntartom! • ha nem tetszik, nem olvasod. • nem neked írom, hanem magamnak. • jó szórakozást! | BLOGKONTROL! | |
|
|
|
1621 bejegyzés 178 kiemelt (11.0%) álom (4) fotó (46) mm_koncert (26) okosság (36) velős (27) vers(féle) (8) videó (9)
|