Kitartó Svédország - Anglia: 2-2. Hm. Végignéztem az első félidőt, aztán a másodikat a 10. perctől számítva, és mérgelődtem, mert lemaradtam az első svéd gólról. Vébéláz... Igen, megint éjszaka. "Csomagolok" tovább, időnként pedig leírom, ami eszembe jut. Pl. hogy a 27 fokos szobában félmeztelenül nyomkodom a klaviatúrát. Hiába, no, dögmelegvan, kéremszépen. Krisztivel végtére tegnap (20-án) is sokat SMS-eztünk. Elvileg Vele is fogok nyáron együtt sörözni, de egyszerűbb lenne, ha inkább Ő is jönne velünk - sokunkkal. (Feltéve, hogy mi, sokak tényleg meg tudjuk szervezni a találkozást. Hozzáteszem, eddig semmi jel nem utal arra, hogy nem tudjuk összehozni, tehát ebben a kérdésben joggal lehetünk optimisták) Holnap ma újra fogok találkozni Bíborral. Hippi-park, szokott idő (13h)
Igen, itt oldalt a képen Kriszti látható. Gondoltam kiemelem, hamár ennyi SMS-t szánunk egymásra. Még a tegnaphoz tartozik, de lusta vagyok oda beírni, h a gitárévzáróra végülis csak Adri ment el. Én utálom az ilyen felhajtásokat, és végülis jól döntöttem, hogy távol tartottam magam ettől; kiderült, hogy ez egyben az áltsulisok évzárója is volt, sőt főként az volt, csak a művészetisek is megkapták a bizit. Sajtipogi állítólag ki volt akadva, mert sok a bukás. :) Megy ez, kérem, itt nálunk a faluban az általános iskolában, mint az ágybaszarás. És évről évre rosszabb eredményt produkál a suli. Nem tudom, miért. Közben újra elmerengtem máson, meg ezen, a régi bélogbejegyzéseimen. Fene tudja, egy idő után egész tűrhető... Nemtudom. :) Sajnos most szikramentes az agyam... Hű! Épp most hallottam valami béka-zajt kintről... Hirtelen egészen megijedtem. :) Hej... Belassultam hirtelen. Az agyam működésképtelenné válik lassan... Aludni kéne. Mégis olyan jó itt ücsörögni, hogy... Hogy most ennek ellenére lefekszem. :) "TE MEG NEM FELEJTESZ EL, ÉN MEG NEM TALÁLLAK MEG..." [KEPSZLOKK KISPÁL ÉS A BORZ] |  |
|
Találkoztam Bíborral. Ugyanúgy, mint eddig, egy 20-30 percet csak úgy beszélgettünk, aztán összebújva beszélgettünk tovább. Szekáltuk egymást, tökjó volt. ;) Beült elém, tdkp az ölembe, csak mégse, azaz izé. Na, nem sikerül leírni, hogyan ültünk, de nagyon jó és kényelmes helyzet volt. |
Kicsit később vett cigit. Hosszan dilemmázott, h vegyen-e, engem is megkérdezett, mire mondtam, h szerintem ne. Végül pénzfeldobással döntöttünk, nekem kellett feldobnom. Ha fej, vesz, ha írás, nem. Fej lett. Pff. :) :/ |
Végtére én is szívtam... Nem vagyok büszke erre a tevékenységemre, dehát ezvan. Néztük, hogyan pacsálnak a Hippi-park közepén a szökőkút-féleségben a parkban lézengő velünk nagyjából egykorúak. :) |
Később megjelent Ármin (sógor), és gyakorlatilag Bíbor észre sem vette, csak én. :D Odamentünk hozzá, a "pacsálók" társaságában volt. Ármint nagyon bírom. Egyszerűen jófej. :) Az egyik srác elektromos gitárt is hozott, ő Marci, mint kiderült. A kodályos zenekarban, a CallisTo-ban zenél, mint billentyűs. (Rákérdeztem, miért van ráírva a szimatjára, h CallisTo, így derült ki.) Jófej gyerek, akárcsak a többi. :) Az egyik a pillangójával szórakozott, néha meg is bökte magát. :D Árnyékba vonultunk, fának (és Bíbor nekem-) dőlve. |
Egy kis időre Bíbor a pillangóval "játszott", én meg gitároztam egy akusztikus gitáron, aztán 4-kor elmentünk sétálni, ettünk fagyit, és hazamentünk a fél 5-ös buszainkkal. A társaságból kilépve kevesebbet beszéltünk, és Bíbor megállapította, hogy "ezekhez a hülyékhez képest" szótlan vagyok. |
Vannak olyan, pillanatok, amikor nagyon egymásrahangolódunk, és vannak olyanok, amikor még látszik, hogy nem olyan régóta ismerjük egymást. Viszont egyre több az elsőként említett pillanatok száma. Szerintem alakulunk, szerintem. |
5-kor hazaértem Fehérvárról, majd 6-kor, még mielőtt fel tudtam volna menni netre, jött Martin, Milán és Sándor. Hátul a régi szennyvízgödörnél dolgoztunk, mivel helyre kellett már tenni azt is, mielőtt a nyári építkezések beindulnának. Sándor mindegyikőnket figyelmeztetett, hogy nagyon szigorú odafigyelést vár el, mert nem babra megy a játék; közel 200 kilós betonlapok megmozgatásáról volt szó. Eképp helyezkedtek el: |
Ami X-szel át van húzva, az a betonlap már nem volt ott, mert korábban tönkrement, gerendákkal és pallákkal volt fedve. (Talán még nem írtam, hogy ez a szennyvízgödör persze a föld alatt volt, csak "kiástuk", mert ugye helyre kellett tenni) Amiben van egy vonal, az ott, a vonal mentén el volt törve. Amiben szaggatott vonal van, az szintén el volt törve, azaz meg volt repedve, és cipelése közben törött el, de erről később, |
A gerendákat Sándor lebontotta, majd annak helyére eljuttattuk az egyik kész betonlapot. Hát nem volt egy könnyű dolog. Sándor a lapból kiálló vasgyűrűkbe fűzött kötelet és láncot, majd azon keresztbe vasrúdakat, amiknek végét fogva emeltük meg a termetesre nőtt tömböt. Lépni ugyan alig bírtunk, de elcibáltuk valahogy a megfelelő helyre. Persze nem passzolt, 1 centi kellett volna még. :P A szélső lapot Sándor kis ásással és csákányos emeléssel arrébb sodorta, majd egyszercsak - amikor emelni készültük - az új betonlap beletoccsan a lébe, amiből így mind a négyen kaptunk... xDD Szerencsére csak nagyon keveset, így végtére csak röhögtünk... Még Sándor is mosolygott. LOL! :D |
Kiemeltük az emellett lévő törött betonlapot, és áthúztuk (volna) a helyére azt, amelyikről ekkor még nem tudtuk, hogy törött. Aztán megtudtuk... Szerencsére nem borult bele a fincsi szaftba, mert akkor tuti, h a kiloccsanó lé beterített volna minket. :P Így a másik kész betonlapot a képen az alsó sor balról második szektorába csúsztattuk, és kell csinálni még egy betonlapot, holnap. Cinkes... Végül kaptunk egy cuki lebaszást, mert Martin gyakran nevetett, holott Sándor direkt felhívta a figyelmünket arra, h ökörködésnek nincs helye. Cinkes, cinkes. |
KommentekSzáguldo Macska | 2008. május 16., 12:58 [#1] | Most megint utállak...mi itten ez a kép rólam?>( |
Szólj hozzá!
|
 |
• a fikció jogát fenntartom! • ha nem tetszik, nem olvasod. • nem neked írom, hanem magamnak. • jó szórakozást! | BLOGKONTROL! | |
|
|
|
1621 bejegyzés 178 kiemelt (11.0%) álom (4) fotó (46) mm_koncert (26) okosság (36) velős (27) vers(féle) (8) videó (9)
|