Turn off

Néha... De tényleg csak néha. Úgy megáll bennem az idő. Nem érzek végeket, nem érzem, hogy haladok valamerre, és nem érzem, hogy egyszer vége lesz ennek az életnek is.
Türelmetlen vagyok, nyugtalanít sokminden. Elképzeltem magam, hogy majd egyszer felnövök, és lehet, hogy tényleg azon fog múlni sokminden, hogy most mit hogyan és mennyire cseszek el. Mennyi értelmetlen cigarettát szívok el, mennyi alkohol rongálja az agyam, mennyire vagyok lusta, trehány disznó... és mégis mennyire vágyódom mindenfélére.

Most konkrétan azt várom, hogy a holnapon legyek túl. (Holnap: kóruspróba, teszkó) Ha teszkóba nem küldenek többször, az sem érdekel (annyira) már, csak legyek túl azon, ami türelmetlenné tesz. Igenis meg akarok felelni (majdnem) mindenkinek! Csak nem tudok mégsem megfelelni senkinek...

Vajon normális, hogy már a margaréta illatú WC-papír és valamilyen (a fürdőszobában fellelhető) női parfüm keveredése is Mariann illatát érezteti velem? Most mégsem értem magamat... Ha vele vagyok, tudom barátként kezelni, de nagyon hiányzik, ha sokáig nem látom, nem beszélek vele. (Nem hallom nevetni, nem látom mosolyogni, mielőtt kitör belőle az az édes kacaj...)

Bíbor... (Hiányzik, picit)

Akusztikus gitár a kézben, pengetek mindenfélét... Halk, csendes, nyugodt, olyan, mint amilyennek várom a halált. Pontosabban: nem várom, hanem amilyennek gondolom. Nem, ezt kitörlöm. De már leírtam! Így, ni, áthúztam. Nemtudom, postoljam-e egyáltalán ezt. Megint egy értelmetlen, keserű bejegyzés, később úgyis megbánom, hogy ilyet papírra, azaz monitorra vetettem. Nem ilyen vagyok én... Vagy ilyen is vagyok?

Mégse' legyen ez olyan szomorú dolog. Bazmeg, olyan hülye vagyok, hiszen felfoghatnám az egészet így is:
Most épp csipog (vagy csicsereg? hm, dalol) egy madár. Egész szép, mosolyrafakasztó. Szombaton talán már tényleg látom újra Bíbort. Sajnos a Balatont halasztjuk, mert
- Bíbor beteg, még mindig
- rossz az idő
Megy ez... Máris jobb a kedvem. :) De meddig? :)

"LIFE'S SO UNNECESSARY!"
[KEPSZLOKK SOAD]