Egy hónap Egy hónappal ezelőtt ismerkedtünk meg Bíborral. |
Reggel anyám elém tett egy feltöltő kártyát, hogy megesett rajtam a szíve. Mivel nem tudta, hogy vettem közben magamnak. De nem mondtam meg. x) Így most 6500 Ft körül lohol az egyenlegem. xD A negyed 8-assal mentem (volna) teszkóba, hívott Hekkel, mert kiderült, hogy őt is beosztotta Laci. A negyed 7-es nem jött, így a háromeld 8-assal döcögtünk be. Kriszti is akkor jött, ígyhát együtt mentünk be kisteszkóba. |
Kisteszkó szar. Frissárun voltam, és a többiek is velem voltak szinte végig (mondjuk ez jó volt). Voltunk 1 celsius fokos hűtőkamrában. Kaptunk teszkós munkapólót. :) Az utolsó két órában nem volt semmi de semmi konkrét feladatunk, így Krisztivel baszogattuk egymást, hülyéskedtünk. xDD Nagyonjó volt, na. :)) |
Utána mekdonálcoztunk Hekkellel. Végül alig maradt pénze buszra. x) A fél 6-os szabadegyházira várva találkoztam Bíborral és Adrival (barátnője). Bíbor megvette Adri ajándékát, mert holnap lesz szülinapja, és persze voltak parkban is. Tehát drága asszonyom Ruszkival és társaságával töltötte az időt, amíg én dolgoztam. Szép. Mindenesetre nem igazán jogos, hogy pofázok, mert az utóbbi két nempublikus bejegyzéssel igencsak egálban vagyok Bíborral. Holnap megyünk Balatonra tényleg, Adri is jön. Szerencsére Ruszki nem. :) :/ |