Gondűző nem űz gondot

Mikor ezt írom, épp a Quimby Zéró dal szól. Érthetetlen módon ettől a daltól mindig ellazulok, és megnyugszom. Rámfér.

Először a nap első szakaszáról, a munkáról. Ismét teszkó - természetesen -, szárazáru osztályon. Osztályvezetőm ma Edit volt, rendes nő, viszont dél körül már iszonyú stresszes volt szegény. Megértem őt. Biztosra veszem, hogy nem bírnám elviselni egy hétnél tovább azt, amit ő már kitudja, mióta csinál.
Persze munka alig volt, a tököm kivan az egésszel. Nem tudnak mondani semmit, hogy mit csináljunk, de ha meglátják, hogy nem dolgozunk rohanó tempóban, azonnal lebasznak. Komolyan, bújkálunk a sorok között, a kamerák elől, nehogy a faszkalap Krisztián észrevegyen. Mit mondjak neki? Hogy nem bírtok egy épkézláb, órákra előre belátható munkát adni, ami lefoglal? Ezt kéne a képébe vágni - nem is kellene jönnöm többet.
Jó, hogy vége lesz már, mert bár megkerestem 15 nap munkával 52 000 Ft-t, de az utóbbi három nap alatt akkora adag stresszt kaptam a nyakamba, hogy azzal egy évre el vagyok látva.

Érdekesség, hogy:
Találkoztam Erzsóval!! A teszkóban! Az anyukájával volt bevásárolni. Épp a mosóporos sort tisztítottam (igen, ez önmagában is szánalmas), mikor megláttam, és odajöttek hozzám. És úgy tudtunk beszélni egymással, mint régen, május 19 előtt! Felemelő érzés. :) Anyujával is beszélgettem pár szót, ne feledjük, ő volt harmadik osztályos koromban az énektanárom.
A másik érdekesség, hogy az egyik munkatársam, Ivett Bíbor barátnőjének, Adrinak a nővére! Különös ismeretünket felfedezve beszélgettünk is kicsit pakolás közben-.

A nap történéseit tovább fejtegetve, fél 3 előtt kiléptünk a teszkó kapuján. Kint már várt Kriszti, nemsokkal később megkerestük Mariannt - aki meglepődött Kriszti jelenlétén, persze pozitívan. Érdekes hármast alkottunk, mindegyikőnk nagyon más jellem, csak egy közös van bennünk - és az én vagyok. ;) :) Na, jó, ez erős túlzás, viszont... Viszont egy nézőpontból vizsgálva igaz.
A 8-as elkerülőn végig, a Halesz parkon keresztül jutottunk el a Ciánkáliig (igen, megint). Közben nyavalyogtam a fáradtságomon, és a hülyéskedésen túl beszéltünk az osztályunkról is - komolyabb hangnemet felvéve. Érdekes volt hallgatni Kriszti és Mariann vélekedését, tökéletesen tükrözte a személyiségeiket a véleményük. Szeretem őket, sokat jelentenek nekem, és remélem, én is nekik. Ez akár a nap leglélekemelőbb momentumának is tekinthető.

Más vizekre evezve, elszakadva a konkrét történésektől, írok picit magamról.
Az utóbbi időben szét vagyok esve. Egyszerű a képlet: túlhajtottam magam. Dolgoztam, "buliztam", tehát társasági életet éltem, neméppen nappal, keveset aludtam. A lényeg, hogy nem figyeltem igazán arra a feliratra, ami (most megértettem, nem véletlenül) egy óriásplakáton lett elhelyezve (például) Fehérváron: PIHENJ! Felőröltem magam.
Nem tudok felülemelkedni magamon, sajnos én túlzottan "lelkizős" típus vagyok. Túlzottan meg akarok felelni (teszkó), túlzottan jószívű vagyok (akár nagyképűen hangzik, akár nem), tényleg mindent igyekszem figyelembe venni, és mostanában ez azzal járt, hogy magamat hanyagoltam el.
Általában a diák társaim végtelenül lazán tudják venni a teszkós munkát. Én nem. Én stresszelek, tökölök, gondolkodom, elméleteket gyártok, tehát nem tudok egyszerűen beleszarni az egészbe. Pedig az is járható út; mindegyik társam azt teszi, és egyiküket sem viseli meg ennyire a szűnni nem akaró elvárás.

Visszatérek a nap eseményeire.
A Ciánkáliban ugyebár acélbetétes bakancsot néztünk nekem. A nő félreértett, azaz nem értette jól, amit (megjegyzem jogos, hogy halkan) mondtam. Felpróbáltatta velem, meg minden ilyen, és a végén kiderült, mert mondtam, hogy most csak nézelődni jöttem. A nő kiakadt, bár egész jól leplezte. Tulajdonképpen csak udvariasságból, a vásárlóval szemben "előírt" viselkedés miatt fogta vissza magát. Egyébként egy Ciánkáli bakancs 19 ezer forint. Állítólag nem olyan jó mínőség... (Elhatároztam, hogy holnap nagyot alkotok, és veszek egy márkás bakancsot. Viszont utánaszámoltam, hogy ebben az esetben nem maradna elég pénzem digitális fényképezőre, hacsak nem mennék még dolgozni. De azt már nem akarok, most mindenképpen pihenésre van szükségem. Így holnap megveszem ezt a Ciánkáli bakancsot. Annyira biztos nem lehet rossz minőség.)

Mentünk hippiparkba. Ott volt Tibi, Ruszki, Enikő (Mariann tesójának volt csaja), meg... Még páran, nememlékszem kik. (Na igen, ha még nem írtam volna, újabban nagyon feledékeny vagyok) Mariann nem túl sokára hazament, Kriszti utána valamennyivel. Vettem fehér Pallmallt, azaz Tibivel vetettem meg. Iszonyú gyenge cigi, nem éreztem, hogy szívom... Utána elkövettem azt a hibát, hogy Ruszki rábeszélésével vetettem vele egy Lucky Strike-ot, ami erős, de szar. Ügyes vagy, baszd meg, Pimas, egy nap alatt két doboz cigit venni... x/
Enikőről elég hamar felmértem, hogy játszik a faszikkal. Most épp Ruszkival jár (!). Néztem nagyokat... Ruszki meglepően sokat jópofizott velem, és igyekezett lenyúlni cigivel... Néha engedtem. Remélem, Enikő őt is jól pofára ejti, ahogy szegény Tomit is. Dehát ez nem az én dolgom, miért is írok erről?

Elvileg a negyed 7-essel hazamentem volna, de háromeld 6-kor elindultunk Gondűzőbe. Hát, mit mondjak, elég lepukkant hely számomra, valahogy nem jött be. Egy egyszerű kocsma, komolyabb, igényesebb, fantáziadúsabb kialakítás nélkül, az isten háta mögött. Sok volt az ismeretlen ember, mégis egy Soproni társaságában egész sokáig elüldögéltem velük... Annyira sokáig, hogy 19:17-kor kaptam észbe, hogy fél 8-assal menni kéne. Felmértem a helyzetet, miszerint kizárt dolog, hogy elérjem az ideiglenes pályaudvaron, így az Intersparhoz indultam. Kétszer futottam is rövid távokat. Hogy milyen sugallat vezérelt, nemtudom, de olyan precízen kiszámoltam, hogy a busz már beállt a megállóba, mire odaértem! A buszon ülve a külvárosig az járt a fejemben, hogy ha másodszor nem futok, vagy ha az egyik lámpát piroson fogom ki, vagy ha nem rövidítek a szovjet temető közelében egy kicsit, vagy ha bármit nem úgy csináltam volna, akkor lekéstem volna a buszt. Ez vagy szimplán kurvanagy mázli, vagypedig valami belső megérzés.

Mire ezt leírtam, egészen megnyugodtam.