2006. október 7., szombat
pimas [#754] [1598chr] [1 hozzászólás]

Alvin és a Mókusok koncert, Szabad Művelődés Háza

(Délután 2-től 5-ig próbáltunk, az eddigi legösszeszedettebb munkatervet dolgzotuk ki, jó volt.)


Este a fél 9-es szegedivel utaztunk be Fehérvárra. Érdekesség, hogy ezen a buszon utazott Betti is. Igen, Betti. És odajött hozzánk.

Negyed 10 felé érhettünk oda a Szabad Műv. Házhoz, kint szép számmal fetrengtek a már részeg punkok. Villámgyorsan találtam ismerősöket: Évit, aki kodályos 9.-es, és egy barátnőjét (Bianka), akikkel pl. FeZeN-en is találkoztunk. Vadovics is ott volt, be volt baszva. x) Mondta, hogy csak akkor megy be Alvinra, ami szerinte szar zene, ha befizetjük. xD Ferivel (továbbiakban Matafán) is találkoztam, plusz pár parkos arccal.
Bementünk így négyen (Adri, mármint tesóm; Bianka, Évi és én), vettem egy Heinekent, mire az elfogyott, már kezdődött is Alvin.

A második, de főként a gyors-egymásután ivott harmadik sör után igazán ellazultam. Matafán párszor belökött pogózni, de ez a punk-pogó nekem túl vad, így 4-5 percnél többet nem töltöttem egy huzamban bent.
A koncert vége felé (kicsit ittasan) összeakadtam a nagyott ittas Zsófival (tavalyi kodályos), és ölelkeztünk nagyokat. Utána pedig a szájára tett ujjával mutatta, hogy erről egy szót se. x)

A koncert végén Adrival is találkoztam, majd kint lazítottunk Biankával és Évivel éjfélig. Ekkor felébresztettem Krisztit, majd mentünk Zsófi nénihez (rokon) aludni.

 



Kommentek

proorbirl2023. május 18., 07:32 [#1]
buy cialis uk After 4 months, SDF was still elevated 85 and the couple were scheduled for a second ICSI trial using testicular sperm which was retrieved by testicular sperm aspiration on day of ICSI



Szólj hozzá!

Ez a neved:
CAPTCHA Image
Captcha:
 

• a fikció jogát fenntartom!
• ha nem tetszik, nem olvasod.
• nem neked írom, hanem magamnak.
• jó szórakozást!

BLOGKONTROL!


 név 
 jelszó 


1621 bejegyzés 
178 kiemelt (11.0%) 
 álom (4)  
 fotó (46)  
 mm_koncert (26)  
 okosság (36)  
 velős (27)  
 vers(féle) (8)  
 videó (9)  


2024 ARCHÍV!

01  02  03 

2023 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2022 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2021 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2020 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2019 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2018 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2017 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2016 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2015 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2014 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2013 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2012 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2011 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2010 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2009 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2008 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2007 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2006 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2005 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2004 ARCHÍV!

07  08  09  10  11  12 


LINKEK!


Pimas saját blogja. Mer?! - http://pimas.dzsembori.hu/blog
Minden jog fenntartva! | pimas@dzsembori.hu