2006. október 28., szombat
pimas [#769] [6768chr] [szólj hozzá!]

Kassa, 2. nap

Reggeli után mentünk is a színházba újra, bár a jegyzőkönyvezés miatt késtünk. Hihetetlenül unalmas dolgokról beszéltek a színpadra lépők, majd bemutatkozott a jelenlévő összes Rákóczi-szövetségi csoport, és felléptünk. Türhető volt.

Finom ebéd után mentünk várost nézni fél 3 körül. Ugyan a csoportunk jelentős része szeretett volna boltba menni a városnéző túra kezdete előtt, ezt nem tehettük meg, és csak a hosszú és kivételesen unalmas körút után tehettük meg, zárás előtt, épp időben. Hideg volt, fáztunk. A végére nekem személyszerint teljesen elegem lett az egészből, hihetetlen kínlódás volt csendben tűrni a tehetetlenséget.
A boltban vettük Mariannak csokit közelgő névnapja alkalmából.

A vacsora után táncház kezdődött, amit én javarészt mellőztem, nem vágytam a társaságra. Ehelyett odafent ültem kint az erkélyen, nem is akartam mást. :)
Szabi volt lent egy kis időt, plusz kimentünk a közeli kocsmába sört betankolni. Na igen... xD 12%-os Saris! Kettő Szabinak, kettő nekem, egy Buzznak, mert rábeszéltük, és Tominak, mert miközben mentünk a sörért, belebotlottunk és velünk jött.
Mikor visszaértünk, Buzz-zal és Tomival üldögéltem kint az erkélyen. Fél 11 és 11 között valamikor Buzz elindult, hogy szóljon Szabinak, Annának és Mariannak, hogy jöjjenek. Fél úton Szabi és Anna jött vele szembe, Mariannak még nem volt kedve otthagyni a táncházat, mert ő ott érezte igazán jól magát. Anna rögtön egy takaróba bugyolálva ült ki, majd később mi is beláttuk, hogy hideg van; kihoztunk egy matracot, amire Anna, én és félig Szabi fértünk rá. Tomi betolta a sörét, és eléggé bebaszott tőle, vagy nem tudjuk, mitől, de bealudt hamar.

"BÖRNI, MAGA A TEVÉKENYSÉG KELL?"
[KEPSZLOKK TOMI]

Fél 5-kor keltett fel, hogy lekísérem-e. Lekísértem. A liftajtó előtt döbbenten észleltük, hogy fekszik egy srác, egy szál boxerban és pólóban. Álltunk ott, a srác felébredt, majd be akart menni az egyik szobába, de zárva volt. Megkérdezte, hányadik emelet ez, mondtuk, hogy ez bizony az ötödik. Közben mondtam Annának, hogy én semmit sem értek, az előbb még aludtam, azt sem tudom, hol vagyok, ki ez, és mi a faszvanfaszvan?. Lent egy öleléssel és két puszival búcsúztunk.
Odafent az erkélyen dideregve még elszívtam egy szál cigarettát a fényekben gyönyörködve, közben a Deer dance járt a fejemben; majd felkeltettem Buzz-t, hogy valamit kezdeni kéne a helyzettel, mert minden szanaszét van esve, így én is, semmit sem értek, és hatalmas a rendetlenség. Úgy döntöttünk, fél 7-re halasztjuk a dolgot, de abból sem lett semmi, és végül kelteni kellett minket, majd reggeli, satöbbi... De ez már egy következő nap. :)

"HA TUDNÁTOK, HOGY HOGY UTÁLLAK
TITEKET ILYENKOR, MERT
HIDEGRE TETT A DRÁGA
HIDEGLELÉS AZ ÁRA..."

[KEPSZLOKK QUIMBY]

 



Szólj hozzá!

Ez a neved:
CAPTCHA Image
Captcha:
 

• a fikció jogát fenntartom!
• ha nem tetszik, nem olvasod.
• nem neked írom, hanem magamnak.
• jó szórakozást!

BLOGKONTROL!


 név 
 jelszó 


1621 bejegyzés 
178 kiemelt (11.0%) 
 álom (4)  
 fotó (46)  
 mm_koncert (26)  
 okosság (36)  
 velős (27)  
 vers(féle) (8)  
 videó (9)  


2024 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 

2023 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2022 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2021 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2020 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2019 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2018 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2017 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2016 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2015 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2014 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2013 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2012 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2011 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2010 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2009 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2008 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2007 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2006 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2005 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2004 ARCHÍV!

07  08  09  10  11  12 


LINKEK!


Pimas saját blogja. Mer?! - http://pimas.dzsembori.hu/blog
Minden jog fenntartva! | pimas@dzsembori.hu