Verseny és éjszakázás
Végre lezajlott az a kórusverseny, amire már régóta megfeszített erőkkel próbált a férfikar. Szerintem jól énekeltünk, én elégedett voltam. 23.05-re értünk vissza Pestről a sulinkhoz.
|
Az elhatározás szerint mentünk is bele az éjszakába hárman: Éva, Zsuzsi és én. Csakhogy Éva szarul érezte magát. Egy Gábor nevű, jófej srác ekkor velünk volt (amúgy 20 éves, és anno ő is kodályos volt), majd még Marci (a parkból) is velünk jött, és megcéloztuk a Pincét. Gábor nem jött velünk, csak a házáig, de mondta, hogy később lenéz hozzánk. Kint ültünk le. Zsuzsi, Marci és én ittunk egy-egy sört, Éva jobban lett. Zsuzsi már az első 0,33-as Heineken után eléggé kész volt, ezt nemigazán értettük... :)
Megjelent az a Gergő nevű gyerek, akivel Zsuzsi már beszélt telefonon, és tudtuk, hogy jönni fog. Gergő kicsit illuminált volt, és ehhez pont passzolt Zsuzsi, aki a második 0,33-as Heinekenje alatt már tényleg kész volt. A lány leginkább Gergővel volt elfoglalva, de gyakran dőlt az én, sőt Marci ölébe is... |
És megérkezett Gábor. Vázoltam neki a helyzetet, miszerint Zsuzsival vigyázni kell, és Gergő is részeg... Zsuzsi elindult valamerre, én mellészegődtem. Jól tettem, ugyanis korlátot akart mászni, meg úton átkelni, és egyéb hétköznapi, mégis veszélyes dolgokat művelni. Bújt és ölelt, kézenfogva vezetett, de én inkább visszafelé vettem az irányt - mivel Gergő is jött utánunk, és amúgy is vártak minket a többiek.
Zárásig beszélgettünk a második sörünk mellett négyen: Éva, Marci, Gábor és én. Közben figyeltünk a két sajátos állapotú egyénünkre, akik szinte felfalták egymást mellettünk... Gábor szólt is, hogy kicsit konszolidáltabban kéne tevékenykedniük, de nem igazán hallhatták, mert semmi sem változott. x) :/ |
Mindenesetre a zárás 2 előtt kicsivel elmozdított minket a helyről, és a Teleki mellett elhaladva a Petőfi szobor park mellett mentünk végig az ideiglenes pályaudvarig. Tulajdonképpen az elfogyasztott alkoholból csak ekkor éreztem valamicskét. Zsuzsival ölelkezve majdnem elestem, közben Gábor elköszönt, és Marcit is épp hazafele kísértük.
Végül megálltunk a Pláza oldalsó bejáratánál, és kétfelé akartunk menni: Zsuzsi és (főként) Gergő a Vesztegzárba, mi Évával a Vadászkürtbe. Végül Gergő makacsul csakazértis Veszteg felé indult, Zsu utána, ígyhát mi is. Csakhogy a Piac téri építkezésnél Gergő egy szerinte rövidebb utat választott, így különszakadtunk. Mi keresztülcaplattunk a parkon, és a HVB bank felé vezető úton megálltunk pihenni. |
Végül felpattantunk, és megint majdnem kétfelé szakadtunk. Éva mindenképp Vadászba akart menni (én is), Zsuzsi viszont hajthatatlan volt, mondta, hogy ha egyedül is, de elmegy Vesztegbe. Ígyhát vele tartottunk, és a Vesztegnél meg is találtuk Gergőt, viszont a megígért jelenlévő ismerőseik nem voltak már ott. Tehát végülis feleslegesen mentünk oda... Bár nem is, mert láttunk rókázó fél-diszkósokat... :P |
A Vadászba is elgyalogoltunk. Zsuzsi Gergővel, Éva velem kézenfogva. x) (Külső szemlélő azt hihetné, hogy "járunk".) A távolság igen nagy, így a sok gyaloglástól már mindenünk sajgott. Fenn a Vadász emeletén a sarokasztalnál ültünk, Zsuzsi elaludt Gergő combján, majd hajnali 4 előtt kicsivel a nagy punnyadást megszakítandó elmentünk Gergőhöz, a lakásukra, aludni.
Mikor odaértünk, még a panelház tövénél, a lépcsőn ültünk egy darabig. :) Nemhogy bementünk volna...
Azért 5 előtt kicsivel csak bevonszoltuk magunkat Gergő szobájába, ami... Ami új dimenziókat nyitott számomra a rendetlenség fokozásában. Egy nagy ágyon aludtunk egymást mellett négyen: a fal mellett Éva, mellette én, mellettem Zsuzsi, mellette Gergő. |
KommentekMarfrenia | 2023. május 14., 20:48 [#1] | generic cialis Baycadron, Ciprodex, Decadron, Dexamethasone Intensol, Dextenza, Dioptrol, Hexadrol, Hidex 6 day Taper, Maxidex, Maxitrol, Neofordex, Ozurdex, Taperdex 12 Day Taper, Taperdex 6 Day Taper, Taperdex 7 day Taper, Tobradex, Zcort 7 Day Taper |
Szólj hozzá!
|
|
• a fikció jogát fenntartom! • ha nem tetszik, nem olvasod. • nem neked írom, hanem magamnak. • jó szórakozást! | BLOGKONTROL! | |
|
|
|
1621 bejegyzés 178 kiemelt (11.0%) álom (4) fotó (46) mm_koncert (26) okosság (36) velős (27) vers(féle) (8) videó (9)
|