Quimby koncert - Base (azaz FeZeN Klub) Negyed 6-ossal mentem be, majd gyalogoltam a vasútállomáshoz, mert Éváék 6 körül érkeztek vonattal. Odafele egy cé megpróbált lehúzni... x/ Először csak azzal jött, hogy merre találja a Fregattot, nagyjából elirányítottam (bár lövésem nincs, hol van a Fregatt). Utána pénzt szeretett volna váltani (tipikus), majd füvet akart szerezni (!), aztán dicsérte a kabátom, és igyekezett kitapintani a zsebem tartalmát. Ezt már nem hagytam, elléptem tőle, mondtam, hogy sietek, és olajra léptem. A kurvannyát! Azon is gondolkoztam, hogy acélossal egy kurvanagyot rúgok bele, hogy földre kerüljön, és halálra, de szószerint félholtra rugdalom. Halna ki az összes rohadék... |
Mivel feltartott, persze pont 6 után pár perccel értem a vasútállomásra, és nem tudtam, vajon megérkezett-e már Éváék vonata. 18.10-ig vártam ott, majd elgyalogoltam a Base-hez, ahol még senki se volt. Hopp-. Kisvártatva jött Éva, Bianka és Barbara (Barbarával már találkoztam a FeZeN 1. napján, Kispálon). Kínáltak boroskólával. Később meglepetésként megérkeztek a parkból páran: Python, Gebe és barátnője, meg a magas srác. Pythontól kaptak hubit, Gebe meg vodkát adott... Abból viszont egy nagyonkicsi kortyot húztam csak. :) |
Felmentünk. Megjött Adri (tesóm) is. Ekkor éreztem picit az italok hatását. ;) Szereztem sört (Kozel...), Csutival és nővérével találkoztam. Csocsóztunk. xD Szép lassan minden ismerős befutott, Wellnerék is, rengeteg kodályos (Takács Nóri és Dávid, Eszter, Bukodi, Andi, Márta, Zsófi) Éváékkal döglöttünk a fotelekben, közben már ment a Sun Workshop.
Quimby. Baszott nagy volt. :) Elég jól előrenyomultunk, az össze kodályos +Bianka +Barbara +Adri, a közelben Gebe meg a nője. Az első két szám után beférkőztem Andi, Márta és Nóri mögé, akik a második sorban voltak kb., és igyekeztem védeni őket a lökdösődő faszkalapoktól. Hamar hátrahúzódtak, és szétszóródtak, végül Andival ketten maradtunk, majd ő is megelégelte, hogy a benganagy marhák ugrálnak rajtunk. Ekkor átsodródtam balra, egy fószer nyomult Eszterre, nemtudom, Dávid mit szólt, ha látta. :) Eszti és Zsófi le is lépett onnan, Nórival maradtunk. Egy darabig őt is védtem, kérte is, aztán neki is elege lett, megköszönte, hogy vigyáztam rá, és átadta helyét az első sorban. Innentől végig ottvoltam, csak egyszer engedtem magam elé Évát - amikor odajött. A ráadásban nagyon belendültek, Kis Tibi hozta a szokásos pofákat... Őrület. :) Kurvanagy volt.
Számok - a sorrendiség és a teljesség igénye nélkül:
Kamikaze bárány (nyitószám), Hintalógalopp, Káosz Amigos, Nyina, Hoppá, FM 66.6, Álmatlan dal, Unom átírva, Magam adom (átírva), Homo defektus (átírva), Mennyből az angyal, Don Quijote ébredése, Country Joe McDonald, Androidő, Most múlik pontosan, Autó egy szerpentinen, Sehol se talállak, Fekete Lamoure, Az otthontalanság otthona, Halleluja, Libidó, és volt kb. 3-4 régi dal, amit nem ismertem, mivel nincs meg... (Hiba.) [Update: a régiek közül azóta azonosítottam a Borbély Boogie és az If You Pay I Sing c. dalokat.]
|
Mikor kijöttem az "előszobába", Éva anyuja (Magdi) már ott volt. Akadt ugyan egy probléma, miszerint túl sokan lettünk volna a kocsiban, de Biankát elvitte más, így ez megoldódott. Éva anyuja haláli arc. xD Teljesen laza, közvetlen nő. Amikor megérkeztünk hozzájuk, először le kellett szerelni Kormit, a kutyát, aki megszabadult láncától.. x) Az eredeti terv szerint a mama épületében aludtunk volna, viszont amikor átmentünk volna, Kormi újra lánc nélkül lófrált fel-alá... xD Így végül Adri kapott egy kanapét, nekem pedig Éva szobájának padlóján ágyaztunk meg. Magdi közben megmutatta, mit hogy szeretne átalakítani, elrendezni a lakásban, bemutatta két fiát, akik aludtak már, és két macskájukat, akik még nem aludtak. :)
2-kor mindenki lefeküdt. Én még sokáig nevettettem szegény Évát, majd Magdi ránkszólt (megjegyzem, végülis jogosan. :) ), és befejeztük.
|
10-kor ébredtünk. Azaz akkor ébresztett Magdi. Kaptunk finom reggelit. :) Éva kikísért minket a vasútállomásra, majd bevonatoztunk Fehérvárra. A fél 1-es dunaival jöttünk haza. |
"NEM VAGY ITT JÓ HELYEN NEM VAGY VALÓ NEKEM VILLÁMLIK, MENNYDÖRÖG EZ TÉNYLEG..." [KEPSZLOKK QUIMBY]
|

Na, ki csápol az első sorban?
(Több kép az estéről: www.fezenklub.hu)
|
KommentekImpongomy | 2022. július 27., 00:54 [#1] | |
imposse | 2022. augusztus 15., 07:48 [#2] | |
Terri | 2022. szeptember 30., 14:52 [#3] | Фильмы музыка сериалы онлайн |
Larhonda | 2022. október 2., 01:03 [#4] | Дом дракона 7 серия
Дом дракона 7 серия
Дом Дракона 7 Серия |
shathyday | 2022. október 26., 10:34 [#5] | The information provided in Overdose of Tamoxifen citrate is based on data of another medicine with exactly the same composition as the Tamoxifen citrate stromectol espaГ±a A Experimental scheme FosTRAP mice were placed in a sound isolation chamber for 24 hr, during which they received a 4 hr pure tone stimulus magenta bar |
escoria | 2022. november 19., 00:13 [#6] | |
hileats | 2022. november 21., 12:13 [#7] | |
greextJen | 2022. november 22., 08:07 [#8] | lasix pill identifier Hortobagyi GN, Stemmer SM, Burris HA, Yap YS, Sonke GS, Paluch Shimon S, Campone M, Blackwell KL, AndrГ© F, Winer EP, Janni W, Verma S, Conte P, Arteaga CL, Cameron DA, Petrakova K, Hart LL, Villanueva C, Chan A, Jakobsen E, Nusch A, Burdaeva O, Grischke EM, Alba E, Wist E, Marschner N, Favret AM, Yardley D, Bachelot T, Tseng LM, Blau S, Xuan F, Souami F, Miller M, Germa C, Hirawat S, O Shaughnessy J |
fleterope | 2022. december 9., 14:54 [#9] | real cialis no generic Spratt and his German colleagues found that breast cancers do not grow at a constant rate but instead slow down as time passes |
Antereark | 2022. december 11., 02:42 [#10] | clomid and nolvadex pct Women who are at high risk for breast cancer can consider taking Genox tamoxifen citrate therapy to reduce the incidence of breast cancer |
arterma | 2022. december 14., 16:49 [#11] | |
GobGroult | 2023. január 26., 08:23 [#12] | |
liskagrig | 2023. január 28., 17:29 [#13] | |
antelitty | 2023. február 5., 18:11 [#14] | |
arinvarse | 2023. február 7., 17:45 [#15] | |
groogejaw | 2023. február 15., 23:32 [#16] | buy cialis cheap These can apple cider vinegar lower your blood pressure guys are very strong, if they can t be used by me, they will be like a poisonous thorn stuck in my flesh and have to be pulled out |
Wavaabusy | 2023. február 17., 06:10 [#17] | Both the 2 mg and 4 mg capsule strengths are imprinted with a pharmaceutical grade printing ink that contains shellac glaze, titanium dioxide, propylene glycol, and simethicone can i buy zithromax over the counter |
Addeviatt | 2023. február 26., 19:09 [#18] | |
EminnyRig | 2023. március 6., 23:28 [#19] | But what isn t taken into consideration is that our hormones need fat to build themselves, our brain needs fat for the production of the myelin sheathe which is basically the insulation around the nerves in the brain and our sex hormones what s left of them need fat to produce just the tiny amount that may be left can you buy cialis online |
Ambismani | 2023. március 8., 01:33 [#20] | |
njtw46ksk | 2024. február 17., 20:52 [#21] | |
Szólj hozzá!
|
 |
• a fikció jogát fenntartom! • ha nem tetszik, nem olvasod. • nem neked írom, hanem magamnak. • jó szórakozást! | BLOGKONTROL! | |
|
|
|
1621 bejegyzés 178 kiemelt (11.0%) álom (4) fotó (46) mm_koncert (26) okosság (36) velős (27) vers(féle) (8) videó (9)
|