2007. január 26., péntek
pimas @ 18:16 [#838] [1204chr] [1 hozzászólás]

Minden egyben II.

Olivért kiengedték a kórházból, de sajnos Patrik úgy tűnik, megússza az esetet. Hogy dögölne meg.

Voltam parkban, de Csongor nem jött 13h-kor. Beszélgettem Vírussal, és komolyan mondom, nagyon értelmes ember. Elszavallta egy versét, és be kell látni, teljesen emberi a gondolkodása, a vad külső értelmes, gondolkodó fickót takar.
Találkoztam Klaudiával, Marcival és még sokakkal, majd Szabi is megérkezett. Marci és Eper az Országalmánál zenélt, odamentünk hozzájuk. Jó hangulat volt, viszont pénzt nem sokat (150 Ft) szedtek össze. :)
3-kor megérkezett Csongor. Igen, elfelejtette, hogy 1-kor vártam. x) Így viszont felmentünk hozzá heten, mint a gonoszok: Klaudia, Réka (az aranyos alacsony csajszi), Pumi, Marci, Peti, Csongor és én. Fél 5-ig zenéltünk nálunk három gitárral, és valószínűleg Csongorral tényleg nekiállunk valamiféle zenekarnak, mert jól együtt tudtunk működni most is.

Este kártyáztunk Csikósnál, Hekkel, Csikós, Molnár Tomi, a barátnője (Kriszti) és én. Pókereztünk. Én estem ki elsőnek. Krisztinek az elején nagyon kedveztek a lapok, az utolsó három ember közt még benn volt. Hogy ki nyert, nem tudom, éjjel 1-kor eljöttem.

 



Kommentek

Elusiap2023. március 12., 17:27 [#1]
Major challenges of cancer treatment being metastasis and recurrence, screening for most common genotypic variants associated with cancer invasion like G82S, could help assess the metastatic inclination of cancers to enable early drug targeting best place to buy cialis online forum Differentiation of NF1 sg TP53 hiPSCs into SCPs was confirmed by fluorescence staining using SCP markers SOX10, AP2a, p75, GAP43, and nestin



Szólj hozzá!

Ez a neved:
CAPTCHA Image
Captcha:
 

• a fikció jogát fenntartom!
• ha nem tetszik, nem olvasod.
• nem neked írom, hanem magamnak.
• jó szórakozást!

BLOGKONTROL!


 név 
 jelszó 


1621 bejegyzés 
178 kiemelt (11.0%) 
 álom (4)  
 fotó (46)  
 mm_koncert (26)  
 okosság (36)  
 velős (27)  
 vers(féle) (8)  
 videó (9)  


2024 ARCHÍV!

01  02  03  04  05 

2023 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2022 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2021 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2020 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2019 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2018 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2017 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2016 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2015 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2014 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2013 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2012 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2011 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2010 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2009 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2008 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2007 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2006 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2005 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2004 ARCHÍV!

07  08  09  10  11  12 


LINKEK!


Pimas saját blogja. Mer?! - http://pimas.dzsembori.hu/blog
Minden jog fenntartva! | pimas@dzsembori.hu