Csendesülős Suli után mentem Timiékhez (8.-as lány) bemutatkozni anyukának. Erről még nem írtam, lényegretörően csak annyi az egész, hogy június 1-jén lesz a FeZeN Klubban Rómeó Vérzik, amire megyek tesómmal, és Timi is szeretne jönni. Csakhogy anyukája nem engedi egyedül, ami mondjuk érthető, és Timi engem kért meg, hogy "kísérjem el", azaz hogy hadd jöjjön velünk. Ehhez viszont be kellett mutatkoznom anyukájánál, hogy tudja, kire bízza a kislányát. x) Elég vicces volt a dolog, tulajdonképpen 10 percet, ha lehettem náluk.
|
A negyed 5-össel újra bementem a városba, mivel most tényleg megtartottuk a Csendesülős estet a Telekiben. 5 előtt a Telekinél álltam tehát, mikor Szalci és Erik (a dobos) megérkeztek (róluk sem tudtam), és együtt bementünk. MózsBarbival és Erzsóval is találkoztam, Győri Zsuzsi is jelen volt.
A 3-as termet rendezték be tornatermi szőnyegekkel, mécsesekkel, hangulatvilágítással, teát is főztek, majd jöttek az első fellépők. Egy gitáros srác és egy énekes csaj, ügyesek voltak. Egy lány szólóénekelt, majd egy színpadias előadást mutatott be egy fiúval, egy szerelmes dalt énekeltek el kész koreográfiával. Ekkor megállt kicsit a műsor, lehetett tenni-venni, beszélgetni, közben mi nekiláttunk a rögtönzött produkciónknak. |
Hiperkarmákat gitároztam és énekeltem, nagy sikere volt a dolognak, meg is lepődtem. Gyakorlatilag aki ismerte a dalokat, velünk énekelte. Tiszta tábortűz-érzésünk lett. :) Csongorral Kispált is játszottunk, meg mindenfélét, ami eszünkbejutott.
3/4 8-kor pakoltunk vissza, majd negyed 9 fele bezárt a bazár. Mindenesetre nagyon jól éreztem magam.
10 perce még Csongorhoz is felugrottam Capival és Rékával, mert Réka a 22.40-es busszal tudott csak hazamenni. Én jöttem a 9-essel. |
"AKI SZÁMÍT, AZT TE SOSEM LÁTOD AKI VALAMIT IS AKAR AZ A JÓBARÁTOD!" [KEPSZLOKK HIPERKARMA] |
KommentekElusiap | 2023. március 2., 05:15 [#1] | viagra vs cialis Although a statistically significant correlation was reported by Androne et al 12 in patients with chronic HF undergoing pretransplant evaluations r 0 |
Szólj hozzá!
|
|
• a fikció jogát fenntartom! • ha nem tetszik, nem olvasod. • nem neked írom, hanem magamnak. • jó szórakozást! | BLOGKONTROL! | |
|
|
|
1621 bejegyzés 178 kiemelt (11.0%) álom (4) fotó (46) mm_koncert (26) okosság (36) velős (27) vers(féle) (8) videó (9)
|