2007. június 7., csütörtök
pimas [#942] [4787chr] [1 hozzászólás]

Osztálykirándulás 2007 - Fadd-Dombori

3/4 8-kor indult a csipetcsapat a sulitól, egy sima, hétköznapi Ikarussal, amit az Alfba Volántól béreltünk. Szóval hétköznapi a busz, de jó a hangulat; keresztülmentünk Seregélyesen is, tehát egy kis idegenvezetést is tarthattam. Egyébiránt végig szinte teljesen ugyanazon az úton mentünk, amin Hannához szoktam eljutni. Harta mellett is elmentünk, mert Kalocsa volt az első úticél.

Imi a buszon

Könyvtár Kalocsán

Kalocsán az érseki könyvtárat, kincstárat, templomot, és a Paprika múzeumot vettük szemügyre. A könytárban az idegenvezető manus beszédéből érezni lehetett a gyűlöletet a mai politika iránt, ráadásul jó humorú is az ürge... :)
Miután a múzeumban is végeztünk, kaptunk fél óra szabadidőt, ami alatt Enikővel (Enikő alatt végig Arady Enikőt értem majd), Szabival, Nórival és Imivel kerestünk egy kávézót.

Sínpár

Utaztunk tovább; Gemenc, kisvasút. Jó móka volt, de nagyon lassan haladt a vonat, és igazán nem is volt szép a táj, mindenhol csalán nőtte be a szabad területeket... Mindegy.
Innen már egyenesen a szállásra vitt az utunk, kb. 5 körül érhettünk oda, ha nem tévedek nagyot. Szabival és Buzzal voltam egy szobában, lepakoltuk a cuccokat, és utána Imivel kiegészülve húztunk is egy felest a pálinkából. Hát igen, erősnek bizonyult. Kicsit körbejártunk, aztán vacsora.

Alkoholok

Fürdőzők

A kicsit sovány milánói makaróni után szedtük a cókmókunkat, és mentünk fürödni a Duna holtágába, ami az épülettől kb. 200 méterre volt. Eleinte úgy volt, hogy nem megyek be, mivel okosan nem hoztam el a fürdőnadrágom... Ettől függetlenül végülis megmártóztam a Dunában, mert volt elegendő alsóm és rövid nadrágom ahhoz, hogy a vizeseket pótoljam.
Miután eleget szórakoztunk a vízben a Takács Kriszti labdájával, kimásztunk és visszatértünk a szállásra, ahol sört vettünk a kezünkhez és indultunk a Duna partra.

Táj

Duna-parti-party

Táj később

Fogytak a sörök és pezsgők, gitároztam, beszélgettünk és leginkább fogyasztottunk. Mindenki feloldódott, még KisDóri is, aminek nagyon örültünk. A kísérőtanáraink (ofő, Mi'-bá', Kiffer) engedték az alkoholizálást, csak ofő kérte, hogy 10-re menjünk be, és ne essünk bele a vízbe. Ennek eleget is tettünk, később mentünk is vissza... Csakhogy elvesztettem a fényképezőt, úgyhogy rohantunk a partra reflektorral - és megtaláltuk. Huhh.

A táborhelyen énekeltünk és feladatokat oldottunk meg szobánként csoportba rendezve. Arankához kellett ódát írni, egy reklámot kellett előadni. Az ódát gitárral előadva nagy sikert arattunk.
A végére Kiffer is jól betöltött, óvatosan ment le a lépcsőn, nehogy elessen... :)
A feladatok megoldása alatt Szabival majdnem hogy csak ketten bepusziltuk a Kékfrankost, így már kicsit részegnek is éreztem magam.

A szemben lévő szobában érdekes dolgok történtek, amiről publikusan semmiképp nem írok. :)
Éjjel marha keveset aludtunk, áthívtuk hozzánk KisDórit és Mariannt beszélgetni. Szabi ekkor már aludt, és éjjel egyszercsak:
Sz: Mínusz tíz fok.
(Állak leesnek, kisebb nevetés, majd...)
Én: És... nem fázol?
Sz: Nem.
Én: Sőt, meleged van.
Sz: Csakis.

Ezen elég jót derültünk.
Végül Dóri az emeletes ágyon aludt, Mariann lenn, Buzz-zal kajáltunk egyet hajnalban, majd minket is elnyomott az álom. Mariann mellett aludtam. (Azért húzom alá, mert nem Mariannal, hanem mellette). És a reggeli pletykákkal ellentétben nem történt semmi, de köszönöm a feltételezést... :P

Rita gyors volt, már fenn is vannak a képei: Itt
Majd itt lesznek a fotóim.

 



Kommentek

Elusiap2023. március 10., 14:28 [#1]
Possible Side Effects of Regorafenib is nolvafien the same as nolvadex Interventions With Proven Benefits



Szólj hozzá!

Ez a neved:
CAPTCHA Image
Captcha:
 

• a fikció jogát fenntartom!
• ha nem tetszik, nem olvasod.
• nem neked írom, hanem magamnak.
• jó szórakozást!

BLOGKONTROL!


 név 
 jelszó 


1621 bejegyzés 
178 kiemelt (11.0%) 
 álom (4)  
 fotó (46)  
 mm_koncert (26)  
 okosság (36)  
 velős (27)  
 vers(féle) (8)  
 videó (9)  


2024 ARCHÍV!

01  02  03  04 

2023 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2022 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2021 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2020 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2019 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2018 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2017 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2016 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2015 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2014 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2013 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2012 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2011 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2010 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2009 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2008 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2007 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2006 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2005 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2004 ARCHÍV!

07  08  09  10  11  12 


LINKEK!


Pimas saját blogja. Mer?! - http://pimas.dzsembori.hu/blog
Minden jog fenntartva! | pimas@dzsembori.hu